Péntek, 2024-03-29, 9:37 AM
Nyitólap » Cikkek » Cikkeim

Nyilas zsidómentők

1944-ben a budapesti Pannónia Szállóban megalakul a˝Hungarista Össze-    tartás Menekültügyi Iroda˝. Ennek az irodának a feladata menekültek útbai-  gazítása, igazolvánnyal való ellátása volt. Így sok ember életét mentették     meg. Több üldözöttnek a svéd követség által kiállított igazolványokat adtak. Volt rá eset,hogy a kiüríteni szándékozott csillagos házból hoztak ki embere- ket. Volt aki saját lakásán bújtatta. De arra is volt példa,hogy egy pesti ká-   véház tulajdonosának hívták fel a figyelmét,hogy ne énekeltesse Kazal Lász- ló feleségét,mert a rendőrség már figyeli. Egy házaspáron úgy segítettek,      hogy a férj a kiállított papír szerint,az˝Összetartás˝című lap külső munka-  társa,a felesége pedig ennek a lapnak a pénzbeszedője. Ugyan így segítettek a katonaszökevényeknek is hamis papírokkal, élelemmel látták el őket. E-     gyütt működtek Wallenberggel is. Aki az iroda vezetőjét igazolvánnyal látta  el, mely szerint diplomata státusban a vöröskeresztes osztály tagja lett. Az    Összetartás hirdetést és előfizetést gyűjtő igazolványai hasznosak voltak      mert amikor már más igazolványt nem fogadtak el,ez jó szolgálatot tett. Ilyen újságírói igazolvány mentette meg a kommunista Kállai Gyula életét is. És másokét is. Nem kis feladat volt az üldözöttek és a mindenfelől Erdélyből, a Felvidékről is menekültek élelmezése,ellátása,netán bújtatása. Mindezeket csak tényként írom le,és nem jelenti azt hogy szimpatizálok velük. Ilyen ese- mények is történtek akkor.

Kategória: Cikkeim | Hozzáadta: Berci (2011-11-30)
Megtekintések száma: 332 | Hozzászólások: 1 | Helyezés: 0.0/0
Összes hozzászólás: 0
Hozzászólásokat csak regisztrált felhasználók írhatnak.
[ Regisztráció | Belépés ]